A SZIDOMARK KFT. miskolci köznyelven a "selyemréti csapágybolt", idén 2016-ban ünnepli 45. születésnapját. Eleinte MGM szaküzletként, későbbiekben családi vállalkozásként üzemel. 1971-től Szilágyi István irányításával, először állami vállalatként, 1989-től önálló Kft.-ként, 2013 óta fia Szilágyi Ádám vezetésével folytatja működését.

A csapágyak...

Első, de meghatározó korszakunkban, szinte kizárólag a Magyar Gördülőcsapágy Művek (MGM) termékkörét kínálta. 1989-es átalakulásunk után nyitottunk a nyugati csapágyak irányába ipari és autós vonalon (SKF, FAG) több mint 15 évvel ezelőtt tettük le voksunkat a japán gyártók mellett (NACHI, KOYO), mert tapasztalatunk alapján ők mindig a legmagasabb minőséget tudják biztosítani, stabilan. Ugyanakkor gyáraik is nagyrészt japánban vannak, kisebbik részben Angliában, ellenben más európai márkákkal, akik a világ minden táján gyártanak, gyártatnak. Ezen gyártók segítségével sikerült speciális szegmensre szakosodnunk, ezek  pedig a szerszámgépcsapágyak, legyen szó főorsó csapágyról, nagy pontosságú szuper, vagy ultra precíziós, vagy ferdehatás vonalú csapágyakról, illetve lineáris csapágyakról, golyósorsókról.

A csapágyak mellett...

Csapágytartozékok, teljes kínálata megtalálható (csapágyházak, szorítóhüvelyek, anyák, alátétek, zégergyűrűk, zsírzó gombok). Ugyanakkor széles választékkal, több mint 900 féle szimmeringel várjuk kedves vásárlóinkat osztrák és magyar gyártók forgalmazójaként. A szimmeringek mellett G és X gyűrűk is szerepelnek kínálatunkban, raktárkészletről, valamint karmantyúk is. Egyedi méretek beszerzését, legyártását is vállaljuk rövid határidővel, kiválasztott alapanyagból. A csapágyak és csapágytartozékok helyes, szakszerű felhasználása érdekében raktárkészletről kínáljuk a csúcsminőségű LOCTITE termékeket, valamint a nagyon kedvező ár / érték arányú MANNOL márkát. Kínálatukból elérhetőek a csapágyrögzítők, perselyragasztók, O gyűrű ragasztók, egy és kétkomponensű fém ragasztók, tömítőanyagok, és már általános Loctite, Mannol ternmékek.  

45 év tapasztalat, tegyen próbára, kérjen ajánlatot, vagy keressen fel!

Szolgáltatások

Garancia

Minden termékünkre, a vásárlástól számított 1 év garanciát vállalunk.

Házhozszállítás

Házhozszállítás GLS, DPD futárszolgálattal. Csomagfeladás minden munkanap 14:30-ig.

Műszaki segítségnyújtás

Meglévő és leendő ügyfeleinknek műszaki segítségnyújtás. Újratervezzük, kitaláljuk, megoldjuk! Csapágydiagnosztika !

45 év!

Vállalkozásunk 45 éve stabilan kiszolgálja partnereit csapágyakkal és ehhez kapcsolódó termékekkel. Továbbra is várjuk meglévő és leendő partnereink megkeresését.